Arról beszélünk, hogy az úgynevezett negatív érzéseket, nem kellene nyilvánítani.
Egy ilyen témát két szögből világítanák meg:
- az egyetlen mód arra, hogy a világegyetem valaszolhasson, az ha mi valamit kinyilvánítjuk.
- minden érzelmet ki kell nyilvánítani, maskülömben a testünkben fog megtestesülni.
Inkább kezdjem a másodikkal, mert egyszerűbb. Az érzések és gondolatok, igazából sohasem tűnnek el. Mondjuk, meg tudnak változni, de igazából nem tudnak eltűnni. Ha mi, többé nem gondolunk rá, vagy nem érezzük többé, az meg nem jelenti azt, hogy eltűnt, csak azt jelenti, hogy mi nem veszünk tudomást róla. Ha kinyilvánítjuk akkor körülöttünk kap formát, ha nem bennünk fog formát kapni, amire más megoldás nem létezik mint a betegség. Tehát a ki nem nyilvánított érzés betegséghez vezet.
A másik megközelítés, ha nem nyilvánítjuk ki az érzéseket, a világegyetem, nem tud válaszolni arra. Azért élünk a földön, többek között, hogy megtanuljuk az érzéseink és gondolataink igazi értékét. Ha mi, fejben kigondolunk valamit, az még nem jelenti azt, hogy az ugy is van, az csak azt jelenti, hogy a mi képzeletünk úgy látja. Csakis akkor fogjuk tudni annak a tettnek az értékét, ha az a tett meg van téve. Akkor a világegyetem tud válaszolni arra amit mi tettünk. Néha egy bökés segítség, ugyanúgy mint néha egy simogatás visszatartás. Az igazi értéke a tettnek csakis akkor látszani, ha a tett meg van téve. Különben csak a képzeletbeli világban létezik, ami képzeletbeli értéket ad neki. Vajon nem erről van szó az összes spirituális irásban?